Padlás a Youtubeon Padlás a Facebookon

Egyéni komplex mozgásfejlesztés

Egyéni komplex mozgásfejlesztés

Magzati korunktól fogva mozgásfejlődésünk több összetevő harmónikus együttműködésének köszönhető. Minden reflexnek, minden mozdulatnak megvan a helye, ideje, és szerepe a fejlődésben. Végigélve a csecsemőkor elemi mozgásmintáit, például kúszás, mászás, megteremtődik az alapja a későbbi koordinált nagymozgásoknak, mikro motoros mozgásoknak, az idegrendszer harmonikus fejlődésének, ami előkésziti a ” jó” tanulást.

Tekintettel a több összetevőre, illetve ezek időrendi sorrendűségére, könnyen hiba csúszhat a mozgások kifejeződésében, kimarad egy-egy lépcső, pl nem mászik, hanem egyből feláll, a kimaradt mozdulatok zavart okozhatnak a későbbi mozgásban, sőt tanulásban is.

Végigjárva az utat kiderülhet, melyik mozdulat hiányzik a mozgásmintából, illetve milyen egyéb fejlesztésre szorul, legyen az egyensúly, mozgás koordináció, szem-kéz együttműködés, dinamizmus, ebben kívánok segítséget nyújtani gyermekek részére.

Akiket várok:

  • korának nem megfelelő, járás, testtartás
  • feltünő ügyetlenség a labdás játékokban
  • összes mozgása jóval lassúbb a korosztályánál
  • feltünően elhanyagolja az egyik oldalát
  • szülői megérzés – ” valami nincs rendben”

Fontos tudnivalók: Bejelentkezés szükséges! A foglalkozást egyéni állapotfelmérés előzi meg, mely alapján egyéni fejlesztési terv készül. Fél év múlva újra mérés szükséges. Az első felmérés ingyenes.

Időpont: csütörtökönként 16:00-tól, 40 percben

Részvételi díj:  4000 Ft

Foglalkozásokat vezeti: Szofronov Tünde – gyógytornász

 

Hozzászólások

Hozzászólás

I I I I I I