Padlás a Youtubeon Padlás a Facebookon
“Új év, új élet” – Tegyünk érte!

2014. január 1. „Új év, új élet” – mondják. Mindenki boldogságot, sikert, bőséget kíván önmagának, másoknak, és ez így van rendjén. De hogyan, mitől lehetünk boldogabbak, sikeresebbek, ha mindent úgy folytatunk, ahogy eddig tettük?  

S általában ekkor jönnek a fogadkozások. Lelkesedésünk ideig-óráig kitart, aztán lassanként, valahogy mégis minden visszatér a régi kerékvágásba. 
A változtatáshoz testi-lelki-szellemi erőre van szükség. Hisz kinek van kedve új munka után nézni, emberek közé menni, sportolni, vagy bármilyen erőfeszítést tenni, amikor folyik az orra, gyötri a fejfájás, görcsben áll a gyomra, esetleg egész éjjel nem tudott aludni a gondoktól? Ha egészségesek vagyunk, élni tudunk a rendelkezésünkre álló Erővel és képesek vagyunk arra, hogy sorsunkon fordítsunk. Ehhez azonban tennünk kell, akár vissza akarjuk nyerni egészségünket, akár – jobb esetben – meg akarjuk tartani.

nincskifogas

 

S most – íme az első változás – hagyjuk a ki(nya)fogásokat. Pl.: „az én koromban már…”, „az egészség sokba kerül…”, „ez nálam örökletes…”, „már mindent kipróbáltam…” stb. Mert ezek a hibás, romboló gondolatok az első akadályok, amelyeken át kell lépnünk. Ha sikerül, csodálatosan kinyílik számunkra a világ: új lehetőségeket, egyszerű megoldásokat, nagyszerű példákat villant föl előttünk az Élet.

Ekkor következik a második változás: „Elhiszem, hogy velem is megtörténhet a csoda, ha hagyom és megengedem magamnak, mert tudom, hogy a legjobbat érdemlem. És ha én jól vagyok, a környezetem is jobbá válik.” Ha már azt is tudjuk, mit akarunk elérni, nyert ügyünk van. Ettől kezdve felpörögnek az események: találkozunk valakivel, aki „előttünk jár”, mert már megoldotta azokat a feladatokat, amelyek ránk várnak, vagy kapunk egy e-mailt, amely számunkra fontos információt tartalmaz, rábukkanunk egy nekünk szóló tanfolyamra :), és lépésről-lépésre kirajzolódik a célunk felé vezető út, amin járnunk kell. Ezeket a segítségeket megtapasztalva hála tölti be lelkünket s nincs más dolgunk, mint elindulni…

Velem is pontosan így történt.  Édesanyaként, pedagógusként, természetgyógyászként járom „Életörömvirágokkal” szegélyezett utam, és tanítom az utánam jövőknek, hogy „a gyógyulás képessége bennünk van”. Egyszerű, a mindennapokban használható, könnyen megtanulható, fájdalommentes, hatékony és öngyógyításra alkalmas módszereket adok át az erre nyitott embereknek, elsősorban anyukáknak. Azoknak, akik belefáradtak a küzdelembe: várakozás a rendelőben, drága gyógyszerek, egymásnak ellentmondó vélemények, információk áradata, és a helyzet nem javul, szemük fénye, gyermekük egyik betegségből a másikba esik. És azoknak is, akik vágynak arra, hogy tiszta, természetes, testet-lelket erősítő és mindig kéznél lévő módszerekkel vigyázzanak önmaguk és családjuk egészségére.

Az akupresszúra és az arcreflexológia pontosan ezt nyújtja. Az előbbi négyezer-, az utóbbi harmincéves tudomány, de mindkettő arra buzdít, hogy „ember, vedd kezedbe sorsodat!”. S mindehhez a kulcs: „szeresd önmagad!”. 

Az évek során mottómmá vált egy gondolat: „Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is.”

Mit kívántunk az Újév első napján? Egy jobb világot mindannyiunk számára. Meg is tapasztaljuk, ha teszünk érte és hajlandók vagyunk változni.

BÚÉK szeretettel: Gromonné Keszthelyi Ildikó (akupresszőr) 

Hozzászólások

Hozzászólás

I